„Ha valaki férfival hál úgy,
ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten,
halállal lakoljanak, vérük rajtuk.”
Mózes harmadik könyve 20. fejezet
Úgy
gondolom, mindenkinek van egy saját
bibliája, amiben töretlenül hisz. Nekem is van egy. Saját kezemmel írt
különböző történetek, amiket mások egy naplónak titulálnának, de én ebben
hiszek. Hiszem, hogy ezt az életet el fogom tudni érni. Hiszem, hogy nem állhat
senki az utamba, még a saját szüleim se.
Hiszem a
szerelmemet.
Rengeteg
falat döntöttem már le a hitemmel, a két kezemmel és tudom, hogy még százszor
ennyi vár rám az életben, de nem félek tőlük. Nem hátrálok meg, mert van, aki
fogja két kezem minden egyes percben, aki kitart mellettem a végsőkig. Ő miatta
tudom azt, hogy az élet nem csak egy szenvedés, amit túl kell élni, hanem az
élet az az Isten adta ajándék, aminek minden egyes percét ki kell használni.
Számomra Ő a Megváltó, az Isten, aki szerepel szent bibliámba, kihez és kiért
imádkozok minden egyes éjszaka. Nincs a világon annyi kéz, amin meg lehetne
számolni hány boldog percet adott az eddigi rövid életembe.
Még csak
épp, hogy emlékszem az emlékeimre, oly kiskorom óta ismerem Őt. Egy
Istentiszteletről tartottunk kifelé, amikor szüleink mély társalgásba kezdtek.
Mi csak álltunk egymással szemben, keresve egy biztonságos menedéket, hogy
megszeppent testünket elrejtsük egymás elől. Azonban nem kellett minket
félteni. Ahogy telt az idő, úgy bontakoztunk ki egymás előtt, dobtuk le egymás
előtt minden gátlásunkat és most itt vagyunk mindketten huszonnégy évesekként,
a legnagyobb harcot megvívva, amit az élet valaha elénk állított. A szüleink.
A szép
élet, amit elképzeltek nekünk, az egy feleségből és gyerekekből állt. A mi
jövőképünk sem különbözött nagyon ettől, annyi volt csupán a különbség, hogy mi
ezt együtt terveztük. Megszökni, összeházasodni és gyereket nevelni. Olyan
egyszerűen hangzik, mégis rengeteg kínt hozott az életünkbe. Sokszor
elgondolkoztam azon, hogy miért pont én? Miért nekem kellett ezt az életet
kapnom, szenvednem, megannyi testi-lelki sérülést elviselnem? Viszont minden
egyes kérdést, ami valaha felmerült bennem, azt egyetlen egy személlyel meg
lehet magyaráznom. Az Ő dallamos
nevetése hipnotikus hatással van az elmémre, ami megbolondít, és egy
tizedmásodpercnyi kétségem sincs utána afelől, hogy miért én vagyok az, aki. A
nevetése, a lénye az én életem értelme, a boldogságom.
*
A percek
teltek-múltak, szívem türelmetlenül vert mellkasomba és vártam, hogy a csodám
felbukkanjon szemeim előtt. A kellemes szél, ami uralta a mai időjárást,
fürtjeimet összekócolta, szemembe fújva eltakarta előlem a kilátást. Finom
kezei hirtelen záródtak körém a hátam mögül, lüktető szívem pedig ugyan olyan
hirtelen tört megannyi darabra. Szívszaggató zokogása az utolsó döfés volt, ami
megtörte az eddig oly gondosan felépített türelmemet. Tudtam, hogy mi lehetett
az, ami megtörte azokat a csodás dallamokat, amik lelkem zenéi voltak, hogy
most jött el az a pillanat, mikor cselekednünk kell. Az utolsó harcunkat kell
most megvívni és győztesen kilépni belőle. Érzem a sikert minden egyes
porcikámban. Finoman ragadtam meg vékony csuklóját, úgy fordítottam magam felé
és szorosan karjaim közé zártam. Rettentően fájt így látni, éreztem, hogy
zuhanok vele a sötétségbe, de megállj kellett parancsolnom, mert most én vagyok
az, aki uralkodik mindenek felett.
- Bízz
bennem úgy, mint még soha sem és szeress úgy most, mint még soha sem. Szükségem
van a te erődre is. Kérlek… Ne okozzunk egymásnak csalódást és bizonyítsuk be a
világ számára, hogy a szenvedéseink nem voltak hiába valóak. Rendben?
- Rendben –
csókolt finoman ajkaimra.
Lassan
haladtunk, így bele telt egy kis időbe, míg elértünk szüleink házához. Eddig
nem éreztem azt, hogy fontos lenne megemlítenem, de most el kell egy apró
titkot árulnom. Az én apám és az Ő anyja egy új családot alapítottak, miután
anyám lelépett, szerelmem apja pedig elhunyt. Én úgy vélem, hogy a lehető
legnagyobb bűnt Ők követték el, mikor Isten előtt fogadtak több évvel ezelőtt szüleink
hűséget egymásnak. Megszorítottuk egymás kezét és úgy léptünk be a pokol egyik
kapuján.
„Mindenekelőtt szeressétek
egymást hűségesen, mert a szeretet leplet borít a rengeteg bűnre.”
-
Fáj az igazság, ugye apa? – néztem rá gúnyosan, miután kijött a nappaliba, hogy
fogadja a váratlan vendégeit. – Rengeteg olyan dolgot tudnék neked mondani, ami
jobban égetné minden egyes porcikádat, mint a pokol tüze, de tudod… Bármennyi
bűnt is követtél el életed során ellenem, én attól még szeretlek. – Megragadtam
az előre összekészített bőröndömet, amit a nappalink szekrényében tároltam és
úgy léptem újra apám és mostohaanyám elé. – Egyet véss, kérlek az eszedbe. Én
legalább hűséges voltam, vagyok és leszek is. Nem nekem kellene tőled tanulnom
apám? Nem szégyen ez a számodra?
Egy
szót sem tudott szólni. Párom anyja könnyeitől küszködve borult a földre és
halkan kántált egy mondatot. „Mondd
Istenem, hol rontottam el?” Szerettem volna rá válaszolni, de tiszteltem
annyira társamat, hogy említésre sem méltatom a nőt, ami szerintem mindennél
jobban fájt neki, hogy a mellettem álló személy is így gondolta. Dühöngenék,
ordítoznék és mindent összetörnék legszívesebben, de szeretném a tudtukra adni,
hogy borzasztó szülők ellenére, milyen remek gyerekeket neveltek fel.
És ezek a remek gyerekek most lépnek ki a
szülői házból, rengeteg terhet ledobva egész lényükről.
- Soha nem szeretném külön végezni tőled.
Nem akarok ilyen borzalmas ember lenni, mint Ők – eredtek meg ismét a könnyek
ragyogó szemeiből, hangjából pedig minden dallam eltűnt, ami valaha ott
ragyogott. Hatalmas sebet ejtett a szívén a búcsú, pedig már így is épp elég
fájdalom lakozott benne.
- Szavaimat fogd fel most úgy, mint egy
tetoválást, mely szíveden elfedi azokat a sebeket. Örök hűséget és szerelmet
fogadok neked. A kezedet fogva fogunk együtt megöregedni. A kezedet fogva
fogunk együtt meghalni – pecsételtem meg ígéretemet egy csókkal, mely közös
történetünk kezdőbetűje volt.
*
Csak hinni kellett benne. A
hűségtetoválásom örökre szívén maradt, szerelmem örökké körül lengte Őt.
Szeretném… Szeretném, ha a világon minden jó ember megtapasztalná azt az igaz
szerelmet, ami nekünk adatott meg.
